A TÁRSASJÁTÉKOK

"Ha pedig valóban nem tehetsz semmit az itt és most megváltoztatására, és nem is tudsz kilépni a helyzetből, akkor minden belső ellenállásodat szélnek eresztve fogadd el a szituációt teljesen! (...) Ezt nevezik megadásnak. A megadás nem gyöngeség! Hatalmas erő van benne!" Eckhart Tolle 

Határozott célként lebegett előttem, hogy 2020. májusára elkészülnek a társasjátékok. Jöhet a dobozolás, csomagolás és szállítás. /te jó ég, micsoda szép doboz-tervem van....á...hagyjuk is/ Tehát az értékesítéssel akartam kezdeni és  majdnem ezzel egy időben elindítani a közösségi programokat. De jött Covid és ezt keresztülhúzta:)) Újra kellett terveznem. (gondolom vagyunk így  páran)

Eddig csak 1-1 saját példányom volt mindegyik játékból, a hagyományos társasjáték méretben. Ezek mintájára készítettem nagyobb méreteket a rendezvényekhez. Így az újratervezés eredménye az lett, hogy a nagy méretű játékok adják a kihívások, versenyek alapját. 

Borzasztóan szeretném a karácsonyi időszakra piacra dobni legalább az egyik társasjátékot a gyönyörű dobozában:)) de ha nem, akkor majd amikor itt az ideje....

Addig is, aki szeretné megismerni, tesztelni a játékokat, a rendezvényeken lehetősége adódik rá. Minden rosszban van valami jó, nem? Gyakorlatilag a piacra kerülés előtt lehetőség van eldönteni, hogy otthon a családban megállná-e a helyét? Ajándéknak megfelelő?  Barátnak, barátnőnek, milyen lenne? A baráti társaság élvezné? Vajon munkahelyen a főnöknek tetszene?  Nagyinak, anyának, apának menő lenne?  Hiszen rengeteg lehetőség, alkalom adódik mindenki életében, amikor például tanácstalan az ajándékozást illetően. 

Szóval gyere, játssz, szeress és nevess! 

Szellem a csapatban

Szellem a csapatban: Szabadítsátok ki a szellemet! Vajon ki vagy mi a szellem? Csapatépítő játék munkatársaknak, csoportoknak. 

Mi inspirált a legjobban?

Miután elvesztettem azt aki voltam, már kívülről láttam az egészet, az ok-okozati összefüggéseket. Megértettem, átláttam és helyére tettem azokat a dolgokat, amelyek megkötöttek, gátolták a jövőképemet. Nem voltam már beleragadva, a rossz szokások lassan oldódtak.

Ez a helyzet ihlette a csapatépítő játékom felépítését. Látva a hiányosságaimat, kiválasztottam egy olyan tényezőt, amelyre fel tudtam építeni a játékot, hogy segítséget és szórakozást nyújtsak más munkahelyeknek, csapatoknak.


Üzenetem: Csapatod tagjaként is inkább gyűlöljenek azért, aki vagy, mint azért szeressenek, aki nem vagy! 



Nemek harca

Nemek harca: az örök kérdésre keresi a választ: ki a jobb? A nők vagy a férfiak? A játékban kiderül! De vigyázat! Holnap minden megváltozhat. 

Lezárult egy hosszabb kapcsolatom, amikor ez a játék készült. Ezt nem a tapasztalatokból és az ok-okozati összefüggésekből alkottam meg, ezt egyszerűen a bennem zajló tűz ihlette. Elég szenvedélyes ember vagyok és ebben az időszakban annyira bezárkóztam mint nő, hogy így utólag rájöttem, a tűz, ami bennem van, így tört utat magának. Annyira szép és gyönyörű az élet, ahogy mindig törekszik az egyensúlyra.

Üzenetem számodra: Élj úgy, ahogy szeretnél!


Dilemma

Dilemma: a döntések játéka. Ízleld meg a határozottságot. Tudj nemet mondani! Tudj igent mondani! Tudd, hogy mikor melyiket kell mondani:)) Dönts. 

Ezer kérdés kavargott bennem. A hogyan tovább? volt a legpozitívabb és még sok kérdés, amelyek között bőven akadtak olyanok, amelyek aggodalomra adtak okot. A sok kérdés, a döntésképtelenség, a határozatlan lét, ami által létrejött a Dilemma játék. Ma már az vezérel, hogy másoknak segíthessek egy játék által, hogy megláthassák, mindig van kiút a nagy káoszból.

Üzenetem számodra: mindig Te dönts a saját életedről, mert eljön az a pont, amikor a toporgásod miatt majd más valaki vagy egy élethelyzet megteszi helyetted. Válaszd a könnyebb utat, hiszen a nehezebb út is egy ugyanolyan döntés lenne. Csupán ennyi a különbség.

Lélek GPS

Üdv a saját lelked birodalmában! Mindazoknak, akik egyedül keresik életükre a válaszokat, egyedül szeretnének elkalandozni lelkük kifürkészhetetlen mellékutcáin. Ha eltévedtél, a Lélek GPS segít megtalálni a helyes irányt. 

Egy társasjáték, amely leginkább egyszemélyes játék. Először furcsa volt, de rájöttem, hogy egyáltalán nem az. Ebben a társasjátékban saját magaddal kerülsz kapcsolatba. Senki nem zavar közben, ketten vagytok benne. Te és a lelked. Nyugodtan beszélgethetsz hangosan magaddal, tehetsz bármit, senki nem fog kinevetni. No persze önmagadon nevess csak nyugodtan. Az egyik legjobb orvosság a lélek gyógyulásához.

Mindenki más módszert használ saját létének megértéséhez. A könyv olvasása éppoly egyszemélyes, mint ez a játék. Annyi mindent tudnék ide írni, de most megtorpantam. Nem tudok kiválasztani erre a játékra egy olyan mondatot, amely mindenkinek legalább hasonló irányt adhatna. Pont, mint egy könyv. Mindenkit ott érint meg, ahol dolga van. Mindenki azt emeli ki belőle, amire épp szüksége van. Ez a játék is ilyen. Pont akkor van melletted amikor szükséged van rá és pont ott fog megérinteni, ahol a lelked útmutatásért kiált. Mindenkinek hálával és mélységes szeretettel ajánlom!

Üzenetem számodra: Ha azt kívánod, bárcsak másvalaki lehetnél, elpocsékolod azt az embert, aki vagy!

Akkor & Most

Akkor és most: Múlt Jelen Jövő. Tekints vissza a múltba, hogy örömmel érkezz meg a jelenbe. Élvezd a jelent, hogy boldoggá teremtsd a jövődet. Így, ennyire egyszerűen. Mert élni jó! 50 felettieknek. 

Húha. Nos, akkor, 2015-2016-ban, volt egy időszak, amikor úgy éreztem, hogy elment mellettem az élet. Azt éreztem, hogy úgy öregedtem meg, hogy nem is éltem igazán. Folyton az lebegett előttem, hogy mindjárt 50 éves leszek és itt vagyok egyedül, minden kicsúszott alólam. Elmúltak a fiatal éveim, a középkort ki se mertem ejteni, mert vágyódtam vissza a fiatal éveimbe. 

Igaz, hogy rengeteg élményben volt részem fiatalon, de a veszteségeim miatt nem hittem abban, hogy majd 50 után is lehet szép az élet. Pláne nem hittem abban, hogy még izgalmas is lehet. Édesapám korai halála (47 évesen ment el) valamint édesanyám életfilozófiája (szerencsére Ő még él) érdekes jövőkép-lenyomatot képezett bennem. Úgyhogy az addigi életem robot üzemmódja után egy légüres térbe keveredtem, amiből először azt sem tudtam hogyan mászok ki, majd nem tudtam hogyan változtathatnám meg mindazt, ami belém rögzült, de tudtam, hogy nem jó a lelkemnek.

Így született meg ez a játék, az 50-es éveim küszöbén. Elárulom a nagy titkot is: nem ez volt az eredeti címe. Annyira vicces, már így visszatekintve a hiúsággal is meg kellett küzdenem rendesen.  Szarkalábak volt a címe, mert mindig a francos ráncokat láttam a tükörben.

Amikor véglegessé vált bennem, hogy a társasjátékaimat mások számára is elérhetővé teszem, akkor változtattam meg a nevét.

Üzenetem számodra: Éld az életed és felejtsd el a korodat!


További társasjátékok

Vannak ám újabb tervek. Ez az 5 társasjáték gyakorlatilag egy kollekció, az előző életem ihlette..... Most, a 2. életemben:)) a terveimet már ez az új élet ihleti.....szóval igen, van sok új ötlet.