BORSÓ MEG A HÉJA

Feltettem magamnak a kérdést, nekem vajon mit jelenthet ez a kifejezés: a borsó + a héja. Nagyon egyszerűen csak annyit, hogy valami passzol valamihez illetve valaki passzol valakihez. Ha úgy van, és egymás közelében vagyunk, akkor érezzük ezt az összepasszolást, de ha akarjuk, akkor dönthetünk úgy is, hogy eltávolodunk, hiszen bármennyi idő és bármilyen esemény is történik, akkor is passzolni fogunk. Nekem ezt jelenti. És abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy volt egy ilyen középiskolai barátom, aki több mint 30 éven át volt a borsóm. Vagy én az Ő borsója. 48 évesen elment örökre.....

Amúgy ki a borsó és ki a héja? Úgy gondolom, mindkettő bennünk van. Mindkettő más funkciót tölt be. Amikor én fordulok hozzá akkor én vagyok a borsó és Ő a héja. Mint a kép is nagyon jól illusztrálja, ahogy semmi mást nem kell tennie, csak ringatnia, tartania.....Ha pedig Ő jön hozzám, akkor én leszek az Ő héja. És vannak a hosszabb időszakok is, amikor tovább tart az együttlét, olyankor bezáródnak és megélik azt, amiért ott vannak. Vagy pont az ellenkezője, amikor hosszú idő után, egy új találkozásnál újból ott folytatják, ahol legutóbb abbahagyták. Huh de ideálisan hangzik ugye?? Bárcsak....bárcsak....és elindul bennem is a sóvárgás egy ilyen állapotért....újra.

Fogalmak, amelyeket mindenki másképpen ért és értelmez. 

Itt van például a lelki társ fogalma is, amit van, aki kifejezetten nemek kapcsolatára ért. Van aki lelki társnak tartja a barátot, ismerőst, rokont stb...

Ezen a foglalkozáson elsősorban nem a párkapcsolatra fókuszálunk, hanem olyan személyre, akinek a kezébe bele merjük tenni a legféltettebb titkainkat, álmainkat, fájdalmainkat. Tudjuk, hogy nincs okunk félni, mert Ő sosem fordítaná ellenünk mindazt, amit tud, mindazt, amit átadtunk neki.

Telnek a napok, a hetek és mindig használunk valamilyen maszkot, valamilyen álarcot. A legvastagabb álarcok a naponta gépiesen elmondott: minden oké állapotával jönnek létre. Maszkok a munkában ezért mert..., a boltban azért mert..., az iskolában a tanárok előtt azért mert...., sorban álláskor azért mert...., folytathatnám, végtelen a skála. De amikor van egy borsó vagy van egy héja, akkor ott vele, minden maszktól mentesen, minden megfelelési kényszert hátrahagyva az lehetek, aki vagyok. Lehetek balfék, lehetek egy szaros sírós gyerek, lehetek önző, aki hitelesen sorolja önzésének okait, lehetek bárki. Arra is rájöttem, hogy nem is kell okosnak lenni, mert néha elég egy bölcs csend. Csak a jelenlét a fontos. Most az is eszembe jutott, hogy akkor minek a borsó vagy a héja, hiszen elég egy tükör vagy egy csendes zug, ahol az lehetek, aki vagyok. Így is dönthetek. Jogom van hozzá. Egyetlen egy dolgot felejt el az, aki magányra ítéli saját magát. Ahogy döntött a magányra ítélés mellett, úgy dönthet arról is, hogy megmutatja magát. Megmutatja, hogy milyen csodák rejlenek benne. Esélyt adva a kapcsolatokra, esélyt adva arra, hogy az Ő életében is lesz (talán van is, csak nem engedi meg, hogy megtörténjen) egy Borsó vagy egy Héja.

Ezeken a foglalkozásokon szeretném ha megérintene minket ez az érzés. Akár azért mert van és szeretnénk rálátni, akár azért, mert nincs és szeretnénk elérni vagy legalábbis megtapasztalni. Ami számomra egy központi kérdés még: lehet, hogy van ilyen csak nem veszem észre? Hm...bizony meglehet...bármi megtörténhet....

Mire jók a szituációs játékok? Kíváncsiságra tanít, nyitottabbá és ezáltal elfogadóbbá tesz. Megszokott kis komfortzónákból messzire tud repíteni de néha az is elég ha elősegíti a kimozdulást. Közben arra is rájövünk, hogy a hibák megengedettek. A hibáink pontosan arra jók, hogy lehetőséget kapjunk a javításra.

Amikor visszaolvasom amit írok a foglalkozásokról, nekem sokszor olyan komolynak tűnnek. Pedig a foglalkozások annyira könnyedek és játékosak. Ugye milyen érdekes ez? Csak azért írom mindezt, mert sokfélék vagyunk és sokféleképpen reagálunk az élet kihívásaira, legyen szó bármilyen aprónak tűnő dologról is. Ezért lehet, van aki megijed egy ilyen lélek-sors írástól. Én nem tudok másképpen írni. Mert minden ember, minden élet, minden sors maga a csoda. Úgy is állok hozzá. Viszont a játék, a közösségi élet számomra más. Ott kinyílnak a virágok, kinyílik a bűvészdoboz teteje, felgördül a függöny és egy olyan színtérre lépünk, ahol a karjainkba kapaszkodnak az angyalok és oda repítenek, ahova a képzeletünk vágyik.